Európa
szövete

Koncepció 1
Koncepció 2
Mercurius...
Térkép
Parafrázisok
"Kiállítások"
Videospot
Támogatók
Linkek

Kezdőlap
Kapcsolat
Copyright
Gabriela Cristu Sgarbura
Kérjük várja meg, míg a kép betöltődik! Gabriela Cristu Sgarbura
6. Gabriela Cristu Sgarbura Románia

A kárpit műfaját már jóval előbb kiválasztottam magamnak, mint ahogy művelni kezdtem. Minthogy a bukaresti Művészeti Akadémián tanultam, műtermünk mellett műhely volt szövőszékekkel, melyeken kárpitokat készítettek, és én itt minden nap átmentem. Szinte még mindig előttem van. A bátorság és a monumentalitás szavakkal lehet csak ezt a helyet leírni. “Hogyan csinálnék kárpitot”, majd “hogyan csinálnám meg ezt kárpitként” – szándékaim ezekben a gondolatokban öltöttek végleges formát. Ekkor azonban még nem érkezett el számomra a kárpit ideje. (…) Ez a termékeny periódus művészi személyiségem keresésének és megértésének időszaka volt, valamint az aprólékos felkészülésé az új kifejezési formára, a kárpitra. Ezidőtájt rajzaim szuggesztívebbé, temperaképeim precízebbé váltak, miközben a papírok méretei folyamatosan változtak és sokszor úgy tűnt, hogy még így sincs rajtuk elég helyem. Ily módon fedeztem fel, hogy nem mindent tudok elképzelni festményben vagy rajzban, és hogy kárpitot is kell csinálnom. És fordítva. Másképpen gondolkoztam róluk és másképpen képzeltem el őket.

      Eljött a nap, mikor elhatároztam, hogy szövőszék elé ülök. Tétovázás nélkül. Amint az átmeneti érzések elmúltak, újból csak azt tudom mondani, hogy soha sem fogok felhagyni ennek a csodálatos művészi kifejezésformának – a kárpitnak - a felfedezésével. Véleményem szerint a kárpit hasonló a murális festészethez, de a festészettől és a grafikától eltérő más sajátosságokkal és hangsúlyokkal. Egészen különleges. A kárpit által a rajzolást tökéletesítem.

      A kárpit állandó meglepetéseket okoz. Úgy érzem, még mindig maradt valami titokzatos benne, ami felfedezésre (vagy az újrafelfedezésre) vár, hiszen technikai értelemben a lehetőségek és kifejezésmódok gazdag tárházát kínálja. Kimeríthetetlen. Igen, megfontolandó, hogy nagyon lényeges egy művész számára, hogy maga szője a kárpitjait. Ezek a munkák ugyanis egyfajta sajátkezű írássá válnak. Olyanok, mint a kéziratok, így nagyon értékesek. Számomra azonban - akinek számára a kárpitok személyes munkát jelentenek - ez nem valami új dolog. Nekem az volna teljesen új tapasztalat, ha a rajzaim alapján valaki más szőné meg a kárpitot. Erről akkor tudnék többet mondani, ha ezzel a távlattal számolhatnék.

      (…) Ez a kivételes alkalom kétféle változást jelent művészi életemben: a századokon átívelő kapcsolatot a középkori és a kortárs kárpitok között és egyfajta távolodást a műtermembe zárt magányos élettől a team munka irányába, annak ellenére, hogy ez egy térben nagyon szétszórt csapat. Örömteli érzés egy olyan szakmai közösséghez tartozni, mely legyőzi a határokat, miközben fenntartja lelkünkben a kulturális önazonosságot.