Európa
szövete

Koncepció 1
Koncepció 2
Mercurius...
Térkép
Parafrázisok
"Kiállítások"
Videospot
Támogatók
Linkek

Kezdőlap
Kapcsolat
Copyright
Czeglédi Adél
 
Kérjük várja meg, míg a kép betöltődik! Czeglédi Adél munkája
11. Czeglédi Adél Magyarország

Hogy miért éppen a kárpitművészetet választottam? Mert már egészen fiatal koromban eldőlt, hogy ezen az úton fogok járni, amit azonban akkor, amikor a szegedi művészeti gimnáziumba felvételiztem, még nem tudtam. Ma már a részemmé vált, identitásomhoz tartozik.

      Számomra a kárpit nem csak egy művészeti forma, hanem a megismerés, az elmélyülés és a megértés különleges útja is, melyben a technikából adódóan és az alkotói szándéknak megfelelően minden négyzetcentiméter többszörösen átgondolva tudatosan jön létre. Az alkotói folyamat során - mely a tervezéssel kezdődik, melyet a műhelyrajz, azaz a karton készítés majd végül a szövés követ - sem lehet semmit a véletlenre bízni. A kárpit egyik leglényegesebb tulajdonsága ugyanis a visszavonhatatlanság, hiszen ahogyan az életben, úgy a kárpitban sem lehet a befejezéskor kijavítani azt, amit a kezdetekkor elrontottunk.

      A belefektetett munka, a figyelem, az elmélyülés és a nélkülözhetetlen alázat (másképpen nem is lehet csinálni) akarva-akaratlanul megnemesíti kárpitot, erőt és méltóságot kölcsönöz neki. (...)

      Az általam kiválasztott kárpitrészlet újratervezése és szövése során a hagyomány iránti tiszteletemet fejeztem ki. Ennek érdekében szín és formavilágában hű maradtam az eredeti kárpithoz de magamat is belecsempésztem, melyet ebben az esetben valóban szó szerint kell érteni. A képen látható fatörzs ugyanis női torzóvá alakult, mely engem szimbolizál.