HEGYI IBOLYA: A kárpit XX. századi magyar hagyománya
Annak ellenére, hogy Magyarországon a nemesi otthonok berendezésében különleges szerepet játszó szövött, vagy régi magyar szóval "képes kárpitokat" évszázadok óta gyűjtötték, kárpitszövésre először csak 1883-ban a Torontálmegyei Németeleméri Szövőműhelyben került sor. 1904-ben innen kerültek át a szövőszékek a Gödöllői Művésztelepre, mely szövőműhelyéről is ismertté vált.
A Gödöllői Művésztelep szellemiségére jelentősen hatott az angol William Morris művészet és kézművesség egységére vonatkozó esztétikája, amelynek alapján a szövött kárpit képessé vált arra, hogy a festészethez, szobrászathoz, azaz a „nagy” intellektuális, modern műfajokhoz hasonlóan individuális autonóm művészetté váljon, vagyis, „...amikor valamilyen technikai megvalósítás, «munka», «opus» jellemez egy művészt, és a személyes «mód», «modor» a művész egyéniségének megjelenési formájává válik."
Személyes mód és modor, vagyis személyes stílus jellemzi Ferenczy Noémi művészetét, aki nemcsak kárpitművészként, hanem tanárként is jelentős alakja a magyar művészet történetének. Ferenczy Noémi alapította az Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) 1950-ben a kárpit-szakot, melyet saját alkotómódszerének szellemében vezethetett: „Ami engem illet, az első vázlattól a szövésig mindent egymagam végzek. (Ugyanezt teszik a tanítványaim is). A terv körülbelül olyan szerepet játszik nálam, mint a festőnél a természet, hol többet, hol kevesebbet veszek át belőle a végleges mű megalkotásáig.
Magam csupán kiindulópontnak tekintem és szövés közben az eredeti elgondolást szüntelenül fejlesztem és alakítom” 1966-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolán újraindult a kárpit szak Gobelin és Szőnyegtervező Szakcsoport néven. Itt végzett az 1970-es, 80-as években az a generáció, melynek munkáit a nemzetközi „tértextiles” folyamatokkal és a magyar neoavantgárd képzőművészettel összekapcsolódó hazai „újtextiles” korszak teoretikusa Fitz Péter szerint a szövésből fakadó egyedi műfaji lehetőségekre történő koncentrálás jellemezte, s amely 1980 körül lépett színre, a «"+-Gobelin"» címet viselő Szombathelyi Textilbiennálén, ahol a kárpit „...lehetőséget kapott annak bizonyítására, hogy van-e ma is megújulási képessége, közönsége, igazi hatóereje, jelölje ki valós helyét, funkcióját, szerepét a modern textilművészetben”.
A szövésből fakadó egyedi műfaji lehetőségekre történő koncentrálás azonban a műfaj komplex újragondolásával járt és jár együtt, melynek hátterét és a magyar autonóm szövött kárpit jelentős megújítóit mutatja be az előadás.